hardver teszt

Toshiba NB100-12N - netbook 3G-vel

Szerző: Dino | 2009.06.15. | szólj hozzá!

Tavaly tavasszal jelentek meg Magyarországon a netbookok első fecskéi, az Asus Eee PC-k, melyek egyik korai típusát mi is bemutattuk. Az első modellekbe még 7 hüvelykes kijelző került és néhány GB-nyi flash memória szolgált háttértárolóként, azonban hamar rájöttek a gyártók – mind az Asus, mind a netbook piacra beszálló konkurencia –, hogy ez kevés, és általában a gép méretének meghagyása mellett igyekeztek minél többet nyújtó hordozható gépet összerakni.

A leginkább második noteszgépnek szánt, elfogadható árú netbookok rövid időn belül igen népszerűek lett, és mivel a Toshiba se akart kimaradni ebből a szegmensből, így tavaly őszre megszületett az NB100. Ennek egy felújított verziója (a 12N jelű típus) jutott el nemrég pár napra szerkesztőségünkbe, mely leginkább a beépített 3G-s modemmel tűnik ki a hasonló gépek közül. Ezt leszámítva ugyanis egy teljesen átlagosnak mondható netbookhoz van szerencsénk: 1,6 GHz-es Intel Atom processzor, 1 GB memória (melyet akár mi magunk is a duplájára bővíthetünk), 120 GB 4200-as fordulatszámú, 2,5"-os winchester. A Toshiba egy 8,9 hüvelyk átlójú, 1024*600 felbontású, fényes kijelzőt szerelt a gépbe, melynek csodálatosan szép éles képe van, azonban a tükröződése egyeseket zavarhat, főleg világos környezetben. A csatlakozókból pont annyi van, amire általában szükség van: 3 db 2.0-ás USB port, egy VGA kimenet, Ethernet csatlakozó, tápcsatlakozás, fejhallgató kimenet és hang bemenet, SD kártyaolvasó, és végül a SIM kártya behelyezésére szolgáló nyílás. Vezeték nélküli technológiákat nézve a 3G modem mellett természetesen wifi csatlakozásra is képes az NB100 és Bluetooth adóvevő is van benne. Gyenge pontja a gépnek a billentyűzet, mely a netbook kis méretéből adódóan igen apró gombokat tartalmaz.

Külsejét nézve – ha a méretet nem vesszük figyelembe – inkább egy átlagos Toshiba noteszgépnek tűnhet az NB100, nem vittek bele semmi merész designelemet a tervezők. A hátul kilógó akku kicsit mondjuk fura külsőt kölcsönöz neki, de semmi se lehet tökéletes. (Amúgy átlagosan 2-3 óra üzemidőt biztosít ez az 5200 mAh-s Li-Ion akkumulátor.) A gép tetejének fekete-sötétkék közötti árnyalata igen elegáns megjelenést ad. A hangszórók a kijelző alá kerültek, a képernyő felett pedig egy beépített webkamerának is maradt még hely.

A fent ismertetett konfiguráció gyakorlatilag pont elegendő arra, amire szánták: webes böngészésre, levelezésre, fotók rendezgetésére, szövegszerkesztésre, esetleg videók nézésére. Míg az első netbookok pár gigás háttértára még alkalmatlanná tette azokat arra, hogy egy utazás során a gépre mentsük fotóinkat, most már viszont így, hogy egy megfelelően nagy merevlemez került bele, tökéletes lehetőséget ad erre is a kis számítógép. Ráadásul mivel szabványos notebook-winchestert építettek bele, akár nagyobbra is cserélhetjük, vagy ha sok pénzünk van, egy ütődésre érzéketlen SSD-vel is felválthatjuk. A kisméretű, mindössze 1,1 kg tömegű gépet bárhova magunkkal vihetjük, halk (egy gombnyomással ráadásul felére csökkenthetjük a processzor sebességét, így csökkentve a hűtésigényt), így nem nagyon zavarunk vele senkit egy előadás közben se, és ha megszokjuk az apró gombokat, viszonylag gyorsan lehet gépelni is vele. A megszokás mondjuk ezúttal tényleg hosszú folyamat lehet, a teszt során egy bekezdésnyi szöveget először hagyományos billentyűzeten, majd az NB100-on gépeltem be, és bár a mért időben nem volt óriási eltérés, a kis gombokkal rengeteg hibát sikerült ejteni. Külön zavaró volt, hogy az í betű csak az Fn segítségével (és az Y lenyomásával) hívható elő, de a kisméretű Shiftek se segítették elő a kényelmes használatot, elég sokszor nyúltam mellé.

Operációs rendszerként itthon Windows XP Home került a gépre, de egyes országokban létezik Ubuntu Linuxos verzió is (amire persze mi magunk is lecserélhetjük a rendszerszoftvert). Emellett a Toshiba notebookoknál megszokott szoftvereket kapjuk, így egy McAfee vírusirtó pár hónapos verzióját, DVD játszót (ami kicsit mondjuk érthetetlen, hiszen optikai meghajtó a többi netbookhoz hasonlóan nincs az NB100-ban), meg például a hálózati beállításokat menedzselő programot. Ez utóbbi segít akkor is, ha behelyezünk egy SIM kártyát a gépbe, és pikk-pakk beállíthatjuk, hogy akár a Windows indulásakor azonnal kapcsolódjon is a hálózatra a gép. Az adatforgalmat ráadásul számláló is jelzi, ami hasznos infó, ha korlátos mobilinternet-csomagunk van.

A Toshiba NB100 nem nevezhető forradalminak a netbookok között, de szép képű kijelzőjével, 3G modemével és a hozzá járó 3 év garanciával mindenképpen figyelemre méltó modell. Ára sajnos egyelőre jóval az átlag fölött van, bruttó 145 ezer forint körül kapható.

szólj hozzá! | nyomtasd ki | oszd meg! iwiw megosztás facebook megosztás twitter megosztás

Aktuális játékok: World of Tanks | Worms Reloaded | DC Universe Online | Shogun 2: Total War | Everquest II | Dungeon Siege 3 | Medal of Honor | Call of Duty: Modern Warfare 2 | Kane & Lynch 2: Dog Days | Warhammer 40,000: Space Marine | inFamous 2 | Street Fighter X Tekken (PS3) | Fable 3 | Kingdoms of Amalur: Reckoning | Fable 3

A legnépszerűbbek: Need for Speed Underground 2 | Aliens vs Predator (2010) | Grand Theft Auto: San Andreas | Black & White | Diablo III | Assassin's Creed 2 | StarCraft II: Wings of Liberty | King of the Road | Mafia II | Call of Duty: Modern Warfare 2 | F1 2010 (Codemasters) | Call of Duty 4: Modern Warfare | Call of Duty: World at War | Prince of Persia: The Forgotten Sands | Need for Speed World